A bérmálkozás szentségét Dr. Udvardy György megyéspüspök szolgáltatta, aki köszöntötte a bérmálkozókat és lélekben felemelő szavakkal szólt a jelenlévőkhöz.
Ezek a fiatalok mostantól már felnőttként, maguk is felvállalták azt, amit megkeresztelésükkor szüleik vállaltak fel helyettük: a krisztusi életet és küldetést. Az egyház meghatározása szerint a bérmálásban minden keresztény megkapja a Szentlélek szavakkal ki nem fejezhető ajándékát, mely sajátos erővel ruházza fel őket, és szentségi jegyet vés beléjük, hogy szorosabban kapcsolódjanak egyházukhoz, és elkötelezve érezzék magukat, mint Krisztus igazi tanúi, a hitet szóval és tettel terjeszteni és megvédeni. E pecsétet elfogadva, Isten „eltörölhetetlen jelet” ír lelkükbe, ők pedig az örökkévalóságig elkötelezik magukat Krisztus egyházának, Isten pedig befogadja őket. Röviden így lehet meghatározni a bérmálkozás szentségét.
Úgy gondolom, hogy napjainkban, jónak nem mindig nevezhető aktuális világtendencia mutatók tükrében, nagy szükségünk van egyre több hitében meggyőződött fiatalra. Akik majd a jövendőnket tovább építik, és a téves útra terelődött folyamatokat földünkön, egy megértésben, egymás iránti elkötelezettségben, s szeretetben gazdag jövő felé viszik. Ne csak az anyagi jólét dolgai foglalkoztassák az amúgy is gyakorta ürességgel teli embereket, hanem a szívek teljenek meg a Krisztusi szeretettel, s ettől egy boldogabb élet elé nézhessenek. Nekünk szülőknek úgy kell nevelnünk a következő generációt, hogy felhívjuk a figyelmüket a hit rendkívüli fontosságára, hogy ezzel esetleg ők már elkerüljék az elődeik keltette hibákat, s szebbé varázsolják a világot, olyanná, mint amilyenné azt Isten annak idején teremtette, s szerette volna látni.
„Bízzál az Úrban és jót cselekedjél, a földön lakozzál és hűséggel élj.
Gyönyörködjél az Úrban, és megadja neked szíved kéréseit,
hagyjad az Úrra a te utadat és bízzál benne, majd Ő teljesíti.”
Zsolt. 37, 3-4
Ótus László
Ezek a fiatalok mostantól már felnőttként, maguk is felvállalták azt, amit megkeresztelésükkor szüleik vállaltak fel helyettük: a krisztusi életet és küldetést. Az egyház meghatározása szerint a bérmálásban minden keresztény megkapja a Szentlélek szavakkal ki nem fejezhető ajándékát, mely sajátos erővel ruházza fel őket, és szentségi jegyet vés beléjük, hogy szorosabban kapcsolódjanak egyházukhoz, és elkötelezve érezzék magukat, mint Krisztus igazi tanúi, a hitet szóval és tettel terjeszteni és megvédeni. E pecsétet elfogadva, Isten „eltörölhetetlen jelet” ír lelkükbe, ők pedig az örökkévalóságig elkötelezik magukat Krisztus egyházának, Isten pedig befogadja őket. Röviden így lehet meghatározni a bérmálkozás szentségét.
Úgy gondolom, hogy napjainkban, jónak nem mindig nevezhető aktuális világtendencia mutatók tükrében, nagy szükségünk van egyre több hitében meggyőződött fiatalra. Akik majd a jövendőnket tovább építik, és a téves útra terelődött folyamatokat földünkön, egy megértésben, egymás iránti elkötelezettségben, s szeretetben gazdag jövő felé viszik. Ne csak az anyagi jólét dolgai foglalkoztassák az amúgy is gyakorta ürességgel teli embereket, hanem a szívek teljenek meg a Krisztusi szeretettel, s ettől egy boldogabb élet elé nézhessenek. Nekünk szülőknek úgy kell nevelnünk a következő generációt, hogy felhívjuk a figyelmüket a hit rendkívüli fontosságára, hogy ezzel esetleg ők már elkerüljék az elődeik keltette hibákat, s szebbé varázsolják a világot, olyanná, mint amilyenné azt Isten annak idején teremtette, s szerette volna látni.
„Bízzál az Úrban és jót cselekedjél, a földön lakozzál és hűséggel élj.
Gyönyörködjél az Úrban, és megadja neked szíved kéréseit,
hagyjad az Úrra a te utadat és bízzál benne, majd Ő teljesíti.”
Zsolt. 37, 3-4
Ótus László
